KUTYAGURU

Utolsó kommentek:

Maria Bodnar 2019.05.10. 08:32:44

@KUTYAGURU: Köszönöm a segítséget, nektek is a legjobbakat kívánom!

Bejegyzés: Harc a rák ellen - Mastocytoma

KUTYAGURU 2019.05.04. 13:05:21

@Maria Bodnar: A legtöbbet egyszerre adom, a K9 kapszulánál szoktam pici pihenőket tartani, illetve a vitaminokat, kiegészítőket reggel, az aloe gélt este adom a kemoterápiás gyógyszer mellett. A májgyulladás miatt viszont mindenképpen kérjétek ki állatorvos véleményét, mert elképzelhető, hogy a sok kiegészítő megterheli a máját. Kitartást és mielőbbi jobbulást kívánok!

Bejegyzés: Harc a rák ellen - Mastocytoma

Maria Bodnar 2019.05.04. 13:03:19

Kedves Szandra! Nagyon köszönöm, hogy megosztottad ezeket infókat. A mi erdélyi kopónknál húsvétkor jött ki egy teniszlabda nagyságú daganat, majd vissza is húzódott. A szövettan szerint mastocytoma. Az azonnal kiírt műtétet viszont pár hétre halasztani kellett, mert elkezdett tüzelni. A mi orvosunk is a DMGuardot adta. Mellette elkezdtük itatni deutérium csökkentett vízzel (Vetera), mert jókat olvastunk róla. Egy korábbi májgyulladás miatt már évek óta napi szinten szed vitaminokat, immunerősítőket (Immunovet Pet, Máriatövis forte kapszula, Gastroferm Pet). Az általad írt aloe vera gélen gondolkodunk még, és a K9 kapszulán. A kérdésem: ezeket mind egyszerre adod neki? Vagy felváltva, kúraszerűen egy-egy típust?

Bejegyzés: Harc a rák ellen - Mastocytoma

labigabi 2017.08.10. 15:42:38

Groupama elutasította a kisállatbiztosítást, mert örökbefogadott kutyáról van szó. :(

Bejegyzés: Segítség, nincs pénzem állatorvosra!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 11:44:51

Házőrző kutyának melyik alkalmasabb: a német juhász vagy a staffordshire terrier? Olyan házőrzőre van szükségünk, aki a betörőt nemcsak megugatja, hanem alaposan el is veszi a kedvét a betöréstől. (Azért ne ölje meg!)

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Dzsontra Volta 2017.08.03. 11:44:41

Régebben egyik barátomnak volt egy kutyája, Micu volt a neve, főleg Stafford, de a családfájába véletlenül belerondított egy rottweiler, ezért nagyjából úgy nézett ki, mint a tom & jerryből Spyke, csak tigris mintás volt a szőre és olyan 50kg körül a versenysúlya, na annál a kutyusnál barátságosabb, kenyérre kenhetőbb kutyát még nem láttam. Egy volt csajomnak volt bullterrierje, na az volt egy másik olyan kutyi, amelyiktől hanyattvágtam magam, annyira cuki volt, gyakorlatilag egy elkényeztetett macska nem udvarol annyit egy kis dögönyözésért, mint amennyit az a kutya képes volt. Nekem csak vadászkutyáim voltak, magyar vizsla, meg foxi, ha lenne időm kutyázni, akkor valószínűleg egy bullterrierem lenne, de így, hogy látástól-mikulásig melózok, sajnos olyan helyzetbe kerülne szegény, hiába a kertesház, amit egyetlen érző lénynek sem kívánok.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

relini 2017.08.03. 11:44:39

@Peetee: Sajnos arra nem tudok tanácsot adni, hogyan kell a felelősséget elhárítani, amennyiben baj történik. Ebben sajnos nincs gyakorlatunk. :) A blog felelős gazdiknak íródik hozzáértő trénerektől, akik "civilben" ugyancsak felelős gazdik.

@árnyékgyuri: Valószínűleg nem mindenki ért(ene) egyet azzal, hogy a (kutyás) társadalom nem vesztene sokat. Szerencséje a fajtának, hogy nincs döntési jogod a kérdésben.

@Dr. Bélus___: A cikk arra próbálja felhívni a figyelmet, hogyan érdemes foglalkozni és hozzákezdeni egy bull típusú kutya képzéséhez. Nem ajánlgatja senkinek a fajtát. Amíg a '90-es években pl. a németjuhász volt a "divatkutya", most a bull típusú. Ezért fontos foglalkozni a témával.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2017.08.03. 11:44:37

Jó régi poszt. Angol bulldogokkal szereztem némi testközeli tapasztalatot. Egy magányos példány a Rómain. Bárkihez odament vidáman, akitől simogatást remélt. Kedvesnek mondható, "társasági kutya".
Aztán jött Artúr és megismertünk egy duót. Na ezek érdekesek: apró kutya még a lehulló falevélnek is megadja magát, nemhogy két, határozott fellépésű buldognak. Ez nem baj, de azok ketten fölé állnak, bökdösik az orrukkal, összenyálazzák, nem engedik felkelni. Nem támadólag teszik, barátságosak, nem is szoktam közbelépni ilyenkor, de feltételezem, erre sokan ráfognák, hogy antiszoc kutyák...

Bejegyzés: "Te figyelj antiszoc a kutyád, neveld meg!"

registerz 2017.07.24. 20:39:38

Nekem a kutya a rövidszőrű magyar vizsla. Egy vadász barátomnak adtam egy kölyköt, kiváló munkakutya lett belőle, már héthónaposan dolgozott. Egy gond volt vele, kinyírta ennek a barátomnak a másfél éves kaukázusiát, később a nyolcéves rotiát. Meg tüzelőidőszakban megszökött és beköltözött a szukákhoz a faluban. Jó kutya a pitbull és a staffi is, meg gyönyörűek. De nekem csak magyar vizsla kellene.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Gekko 2017.07.24. 16:44:09

@Peetee: Amikor a butaság és a gonoszság találkozik... Ha neked ez jó, akkor hajrá, ez nem befolyásolja a bullok érdemeit.

BTW, 20 év kutyázás alatt egyik ktyám sem harapott meg embert, sőt, kutyát is csak egyszer - akkor is az enyém volt pórázon...

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2017.07.24. 16:44:07

@árnyékgyuri: jajj. Mondanám, hogy gyere el egy-két alkalommal oda, ahova én járok a harcikutyámmal, van a törzsgárdában három vagy négy pitbull jellegű "vadállat". És ez csak a szűk környezet, sokkal több hasonló kutyát ismerek.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2017.07.24. 16:44:03

@Peetee: sok kutyád lehetett.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

martineden 2017.07.24. 16:44:02

@Peetee: Neked se volt kutyad sosem. A leheto legjobb kutya gyerekes csaladba az American Staffordshire Terrier. Nekem mindig voltak kutyaim, egyszerre tobb is.A Nemet juhaszkutya volt a kedvencem, az okossaga, es szepsege matt.Addig amig hozzam nem kerult Harcos , az igazi kutya, egy staffi. 16 evig volt velunk, sajnos elvitte az oregseg.A gyerekeim vele nottek fel, nala jobb es megbizhatobb tarsat nem tudok elkepzelni. Mivel rendkivuli a fajdalomturo kepessegge, a legvadabb jatek kozben sem okozott serulest sosem. Ez nem mondhato el mas fajta kutyakrol. A Nemet juhaszkutya es a tacsko is odakap, ha jatek kozben erzekeny helyen fogjak meg. A Pitt Bull soha, persze ha a csaladban nott fel. Emellett nem fel semmitol es senkitol, a gazdajat es annak csaladjat minden tanitas nelkul, akar az elete aran is megvedi. Egyebkent a tobbi fajtaval ellentetben, oregsegere is megorzi jatekossagat. Pl kuvasz, komondor szinte kezelhetetlenne valik az ido mulasaval.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

NastroAzzurro 2017.07.24. 15:30:47

@Peetee: 4éve van egy bullterrierem és eddig egyszer sem volt vele gond, nem is lesz mert tudja ki a falkavezér...

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

NastroAzzurro 2017.07.24. 15:30:38

@árnyékgyuri: Látom szakértővel van dolgom. Volt már ilyen vagy hasonló kutyád vagy te is csak a médiából tájékozodsz?

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

árnyékgyuri 2017.07.24. 15:02:21

Szerintem ezeket a kutyákat fokozatosan be kellene tiltani (ivartalanítás, fokozatos kihalás). 1. Mivel semmi természetes nincs bennük, nem szegényedne a földgolyó. 2. Csak gond van velük. Bazi nagy erőfeszítéssel, sok-sok munkával elérhető, hogy olyat tudjon, amit sok más kutya már a születésekor tud. Pl. hogyan kell nem életveszélyesnek lenni. Ez totális degeneráció. Senki semmit nem veszítene, ha ezek a fajták be lennének tiltva.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Dr. Bélus___ 2017.07.24. 14:32:21

Azon gondolkozom, hogy mire jó egy staffordshire vagy egy pitt bull, ha az összes előnyük az, hogy aktívak és imádnak dolgozni. Ezt rengeteg fajta tudja, csak azok közül jó néhánnyal közel sincs ennyi probléma, nem? Mi az, amit csak ez a fajta tud, de mondjuk egy border collie, vizsla, boxer, francsetudjami nem?
Az világos, hogy ilyen kutyád van és ő egyszeri, megismételhetetlen és imádod, ez így van rendjén. Az is OK, hogy te kemény munkával rendben tartod. De másnak, akármennyire profi kutyás, miért ajánlanád ezeket a kutyákat és nem valami hasonló tulajdonságú, de könnyebben kezelhető fajtát? Mi az extra?

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2017.07.24. 14:32:19

Úgy tűnik, szerencsém van a pibull jellegű kutyákkal. Egyetlen barátságtalan egyeddel találkoztam az elmúlt húsz évben. És egy másikkal, aki néhány hét alatt vált úgymond szelíddé.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

БУММЕР 2017.07.24. 14:32:16

7 csodàlatos éve van egy "aréna" pitem amit a vadàsz csöve elöl mentettem ki...
Nàlunk a magatartàsbeli problémàk elég hamar eltüntek, soha nem vertem meg mint oly sokan szoktàk...

Tapasztalatom szerint ha érzi a vezért (szilàrdsàgàt, erejét és szeretetét akkor nagyon hamar levetközi azokat a szokàsait amit nemtetszönek talàl a gazda). Örökbefogadott 1.5 éves kutyként Sem Volt nagy neheézség màs kutyàkkal összeszoktatni, az örületet is hamar levetközte, megnyugodott...egy dolgot nem sikerült elérni, egy màsik pitet azonnal fog...ha beledöglik is kinyirnà...

A vilàg egyik legjobb kutyàja, de rafkos nagyon, ugyan ugy imàd a TV elött tespedni és aludni az ölemben mint lenyomni egy edzést...de eljàtsza, h fàradt és képes veled cipeltetni a sulyokat, de akàr megjàtsza a sàntàt csak vidd el a kocsiig...otthon meg mint a nyil iràny az etetö...

Gyerekekkel, idös emberekkel borzaszto tisztelettudo...jobban figyel ràjuk mint a màsik kutyànk...

Ellenben egy dolgot senki ne probàljon meg, egy pithez tartozot inzultàlni/megtàmadni, mert ott komoly baj történik.

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?

Peetee 2017.07.24. 14:31:52

...és jó adag vakszerencse kell még egy 100%-os gazdinak is, ha szerencséje van, nem fogja 1-2évente a leghatározottabb vezényszó és parancs ellenére is átharapni egy kisebb kutya nyakát vagy egy ember bokáját. Ezek a kutyák szerintem nem valóak ember közelébe, mert akármilyen jó a gazdi és akármilyen jó volt a nevelés...1-2évente lesz olyan helyzet, amikor mindenáron így fogja megmutatni a kutya önmagát. Dehát néhány kiskutya, meg 10-20öltés egy-egy lábszárra általában nem tétel. Arra is adhatnál tanácsot, hogy miként kell letolni magadról a felelősséget, amikor megvolt a baj, és minden igyekezet ellenére a békés harcikutya betámadott...

Bejegyzés: Bull típusú kutyák, hogyan is működnek..?
süti beállítások módosítása